.jpg)
Tiszástő, 2008, fotó: Somogyi Endre
Tiszástő, 2009, fotó: Somogyi Endre
Mi az, aminek hatására az alaktalan, kaotikus, különböző csillagködök, hasonló, felismerhető spirálformába alakultak? És mi az, ami miatt a különböző és a többszörös mégis az eggyel az Ugyanazzal azonos? Káosz és rend, ugyanaz. Azért kezdtek forogni a csillagködök, hogy ponttá zsugorodva másik univerzumba lépjenek, ahogyan az embrió is felveszi a legkisebb formát hogy világra jöhessen?
Az ismétlődés felismerése (repetition-recognize) által válik valami ismerőssé, felismerhetővé, válik alakká, jellé, szóvá, gondolattá, hogy beszélni tudjunk arról, amit látunk? Ha szorongunk, miért kuporgunk embrió pozícióban, miért szédülünk, miért forog a világ, amikor részegek vagyunk? Milyen örvény húz befüvezve? Mi van a versben, a zenében, a festményben a fényképben akkor, amikor sejtjük, hogy jó? Nevezzük most harmóniának, megérkezettségnek.
Tiszástőn, a Kászonokban, augusztusban láttam a legcsillagosabb éjszakákat, szurokfekete ég, színes csillagokkal, ha megáll a fényképezőgép, elindulnak a csillagok, mintegy vurstliba ülnek. Egy-egy leesik, nyomot hagyva az érzékelő lapkán, vonalat rajzolnak a köríveken át.
Nappal, haladó járműből, bemozdított fényképezőgéppel varázsolunk spirált, örvényt a fényképre. A játék mellett közismert fényképeken fogjuk keresni a harmóniát, ugyanakkor egyénileg is konzultálok a fotóműhely résztvevőivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése